Rólunk
Az ELTE-Soft Nonprofit Kft. az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karával szorosan együttműködve 2008 óta tevékenykedik az infokommunikációs kutatási, fejlesztési és oktatási szegmensben, azzal a céllal, hogy hasznosítsa és a piaci szereplők számára elérhetővé tegye az ELTE-n felhalmozott tudásanyagot, ezáltal hozzájárulva a gazdasági és közigazgatási szakemberek sikeréhez.
Az ELTE-Soft szakértői csapata évtizedek óta részt vesz ipari és állami kutatásokban, magasfokú szakértelmet és tapasztalatot igénylő fejlesztési feladatok megoldásában. Munkáink eredményeivel partnereink piacképességének növelését támogatjuk.
Csapatunk
Vezetőség
Szakmai csapatunk
Dr. Bencsik Gergely
Rendszerelemző
Dr. Bozó István
Kutató
Dr. Gregorics Tibor
Kutató
Dr. Pintér Balázs
Kutató
Dr. Pödör Zoltán
Rendszerelemző
Dr. habil Porkoláb Zoltán
Kutató, projektvezető
Rózsa Ferenc Koppány
Projektassziszents
Tarcsi Ádám
Kutató, projektvezető
Üzletfejlesztés, Pénzügyek & Adminisztráció
Vezetőség
Dr. Menyhárd-Balázs Krisztina
ELTE-Soft ügyvezető
Az ELTE Informatikai Karán 11 éve feladata az Európai Technológiai Intézet Digitális projektcsoportijainak jogi támogatása, a munkaanyagok és jogszabály változások nyomon követése, ipari együttműködési megállapodásokkal, adatkezeléssel, titokkezeléssel, hasznosítással kapcsolatos kérdések segítése és előkészítése. PhD disszertációjának témája a következőkre fókuszált: „Hogyan segíthet a mesterséges intelligencia a kockázatcsökkentésben: mesterséges intelligenciával kapcsolatos lehetőségek és aggályok a hitelezés a biztosítási szabályozás fejlődésében”. Tézise a Jogtudományi és az Informatikai Kar közötti interdiszciplináris kutatási projektté alakult. Az ELTE AJK-n, a Gottingeni Egyetemen es a Suffolk Universityn végzett.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Szakértői csapatunk
Dr. Bencsik Gergely
Rendszerelemző
2007-ben végzett Gazdaságinformatika szakon. Még ebben az évben jelentkezett Doktori képzésre, ahol témája az adatelemzések és összefüggések újszerű megközelítése volt. 2016-ban szerzett doktori fokozatot. Az ELTE Adattudományi és Adattechnológiai tanszék munkatársa, 2024-től az ELTE-Soft munkatársa, ahol rendszerelemzőként dolgozik.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Dr. Bozó István
Kutató
Az ELTE IK tudományos munkatársa. A RefactorErl project egyik vezető kutatója. Évente több száz hallgatót ismertet meg a funkcionális programozás rejtelmeivel. Kutatásában funkcionális, elosztott programok statikus elemzésével foglalkozik. Jelenleg a szoftverek biztonsági sérülékenységének vizsgálata áll az érdeklődésének fókuszában.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Dr. Gregorics Tibor
Kutató
Az ELTE IK egyetemi docense, a Programozáselmélet és Szoftvertechnológia Tanszék tanszékvezetője, az Informatikatudományi Intézet oktatási igazgatóhelyettese. Az MLforSE kutatócsoport vezetője. Kutatási területe a mesterséges intelligencia, a programozáselmélet és programozási módszertan.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Dr. Pintér Balázs
Kutató
Az ELTE IK adjunktusa. Az MLforSE kutatócsoport szakmai vezetője. Kutatási területe a mesterséges intelligencia – főleg a mélytanulás – alkalmazása a szoftvertechnológiában, ezen belül jelenleg a nagy nyelvi modellek kódértelmező képességének vizsgálata, a programtranszformációk, és a kódvisszafejtés. Bíráló a NeurIPS, ICLR, és ICML konferenciákon, ez utóbbin kétszer választották be a legjobb bírálók közé.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Dr. Pödör Zoltán
Rendszerelemző
1999-ben végzett Szegeden matematika-számítástechnika szakos középiskolai tanárként, majd 2004-ben programozó matematikusként. 2014-ben szerezte meg PhD fokozatát idősorok vizsgálata témakörben. 2020 óta az ELTE IK Numerikus Analízis tanszék docense. 2024-től az ELTE-Soft munkatársa, ahol rendszerelemzőként dolgozik.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Dr. habil Porkoláb Zoltán
Kutató, projektvezető
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszékének docense. Ezzel egyidejűleg az Ericsson Magyarország Kft. vezető C++ fejlesztői pozícióját is betölti. Kutatási területe a programozási nyelvek, ezen belül a C++ és a statikus analízis.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Rózsa Ferenc Koppány
Projektasszisztens
2004-ben szerezte meg a programtervező informatikus BSc diplomáját Szombathelyen.
Jelenleg MSc tanulmányait folytatja ugyanott.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Tarcsi Ádám
Kutató, projektvezető
2008 óta dolgozik az ELTE Informatikai Karán, 2019-től az Adattudományi és Adattechnológiai Tanszéken kutatóként, 20+ hazai és nemzetközi K+F+I projektben vett részt. 2012 óta foglalkozik startupok támogatásával, több hazai és nemzetközi konzorciumban, startup akcelerátornál segíti az induló vállalkozásokat. 2016-ban alapította meg az ELTE Informatikai Karán az IoT&Data Innovation Lab-t. A 2022-ben elindult Data-EDIH projekt szakmai vezetője.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Dr. Tejfel Máté
Kutató, projektvezető
Az ELTE IK habilitált egyetemi docense, az Egyetemi-Vállalati Együttműködési Intézet oktatási ügyekért felelős igazgatóhelyettese. A P4 projekt egyik vezető kutatója. Kutatásában a P4 nyelv statikus elemzésével, refaktorálásával, illetve P4 programok futásidejének becslésével foglalkozik.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Dr. Tóth Melinda
Kutató, projektvezető
Az ELTE-Ericsson Szoftvertechnológia Laborának vezetője, az ELTE IK tudományos főmunkatársa, az IKKK (Informatikai Kooperációs, Kutatási és Oktatási Központjának) igazgatója. A RefactorErl project vezetője. Kutatási és oktatási tevékenyége funkcionális, elosztott programozásra, valamint azok statikus elemzésére és átalakítására fókuszál. A szoftverek biztonságának kérdésivel foglalkozik aktívan napjainkban.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Üzletfejlesztés, Pénzügyek & Adminisztráció
Nádudvari Zoltán
Termékmenedzser
A Debreceni Egyetemen végzett programozó matematikusként és matematika-fizika tanárként, majd a Corvinus Üzleti Adminisztráció szakán szerzett diplomát.
Az elmúlt 20 évben projektvezetőként, rendszerszervezőként, termékfejlesztési vezetőként dolgozott az IT számos területén.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Nógrádi Ildikó
Vállalkozási pénzügyi ügyintéző, pénzügyi menedzser
Több mint 15 éves tapasztalattal rendelkező pénzügyi és humán erőforrás menedzser, aki széleskörű tudást szerzett különböző iparágakban. Kiemelkedő szakértelemmel bír a nemzetközi projektmenedzsment terén. Építőipari projekteken szerzett alapos ismeretei révén rálátással rendelkezik a pénzügyi és adminisztratív folyamatok irányítására és felügyeletére. Business és team coach diplomával, valamint humán erőforrás menedzseri képesítéssel hatékonyan képes támogatni a szervezetek fejlődését és a csapatok együttműködését. 2024 óta az ELTE-Soft Nonprofit Kft. munkatársa, ahol nemzetközi projektmenedzseri, valamint pénzügyi munkatársi feladatokat lát el.
Önéletrajz
rhends@diviestate.com
Küldetésünk
Az ELTE-Soft küldetése, hogy az ELTE-n, ill az egyetemeken felhalmozott tudást valós időben összekapcsolja a piaci igényekkel.
Kiemelten fontos számunkra az ipari-egyetemi kapcsolatok erősítése, az ökoszisztéma-építés, az oktatás es kutatás színvonalának emelése ipari K+F és innovációs projektekkel.
Célunk, hogy kiszolgáljuk a partnereink igényeit a tanácsadástól kezdve az oktatáson át egészen a kutatás-fejlesztési feladatok megvalósításáig úgy, hogy a kitűzött célok elérése mellett a szabályzók, felügyeleti hatóságok által elvárt (pl. adat, jogi) megfelelőségi elvárások is teljesüljenek.